Új, tribute-huzat a kombócskán.

Mindig a cseh órákat kedveltem igazán, de ennek ellenére egy sincs, pedig annyira szerettem gyerekkoromban apám kezén nézni az akkor még óriásinak tűnő szerkezetet. Ha jó kedve volt, felhúzhattam – gondoltam, felnőttként majd nekem is lesz. Nem lett, egyelőre.

Az első saját órámat talán diplomakiosztóra kaptam, szép volt, elegáns, de az pont azt a korszakot éltem, amikor nem is akartam semmit a csuklómra, meg az egyszerű elemes kivitele sem vonzott. Akkor ütött be a ménkű, amikor Litvániában motoroztunk néhány éve. Vilniusban belefutottunk egy kizárólag orosz órákat forgalmazó mintaboltba, ahol kis hezitálás után megvettem a Poljot Travellert; 999-es szériából a 614.

Felhúzósat akartam, úgy éreztem, kell annyi rendszer, hogy szertartásként minden reggel tekerek egy napnyi tartalékot a rugóra. Nem bonyolult szerkezet, de ez az én szememben nem hátrány: a 2623-as kaliber megbízható és tartós.

A többi Raketa meg csak úgy jött. A kék számlapú, 2623 H kaliberrel szerelt 1980 és 2000 között naptárfunkciót is tudott, míg a fogazott szélű 24 órás egy Anktarktisz-expedíció emlékórája. 3133-as kalibere van, Ukrajnából ebay-oztam – postával volt vagy nyolcezer forint. Se addig, se azóta nem láttam ilyen számlapot ilyen tokban, a gugli sem dob rá semmit, lehet, hogy egy kedves órás hibridkedte össze. Ha így is van, nem baj, szerintem buffatagságában is gyönyörű.

Ti se vegyetek hamis kvarcos Breitlingot – a Vaterán meg az ebayon annyi igazi mechanikus óra van fillérekért, hogy döbbenet. Javíthatók, szerethetők, hordhatók.

Kapott egy zacsi cédrussárga pácot, ami denaturált szeszben oldva lett felhordva. Utána kedves Gyuri megmutatta, hogy kell felvinni a legendás karnaubaviaszt, amit egy brazil pálmából nyernek, és ez a legkeményebb viasz a Földön. Ez nem beledörzsölve van a fába, hanem ráolvasztva. Utána, hogy teljes legyen a pepecs, amit egy Galaxis alapból meg sem érdemel, Gyuri szomszéd sellakkal vagy húsz rétegben áthúzta, így adva neki egy kis plusz csillogást.

A piros szépszemű a Red Snapper. Sokáig azt hittem, ez simán csak egy zseniális zenekar, de nem, ez egy hal, a vörös csattogóhalm vagyis a Lutjanus campechanus.

Stephen King kéjesen felnyögne: a Lehet téri aluljáróban riogatja a gyerekek ez a pompás matricázott fal. Gyanítom, a kilencvenes évek maradéka ez a kellemes horrordizájn - elképzeltem, ha itt veszek brióskiflit, megtöröm, és kibuggyan a vér.

Ezen annyi gitt volt, de annyi...

A Jolana Galaxis az egyik legrosszabb cseh elektromos gitár. Annak ellenére, hogy ezt mindenki tudta róla, egészen sokáig gyártották az 1980-ban bemutatott modellt. A krnovi gyárban készült, legnagyobb baja, hogy a húrlábat valamiért a koptatóra szerelték.

Sosem értettem: addigra volt 30 év tapasztalatuk az elektromos gitárokkal, erre műanyaggal megölik a hangzást. Sebaj, ki kell onnan vágni, és kialakítani egy rendes fa-fém találkozást, hogy átadódjon a húr keltette rezgés a testnek.

Johnnytól kaptam, de igazából Erni első baltája volt; az évek alatt igazi punk cuccá súlyosbodott. Egyetlen előnye a kiszáradt fája meg a bridge pickup, amelyet Tuky, a Kent Armstrong hangszedők legendás mestere készített: a kb. 20 éves hangszedő önmagában sokkal többet ér az egész gitárnál.

Szétszedtem. Néhány óra munkával eltávolítottam róla minden matricát, aztán jöhetett a betiltott Super Kromofág.  Szépen maródik le a festék, nem is szeretném visszafújni. A nyakat meg kell kicsit megvékonyítani, nagyon durva ásónyél - Meecrobát kértem meg a feladatra. Azt hiszem, az eredeti Saphir hangszedőt, amiből viccesen kiolvadt a viasz, kihagyom, és új koptatólapot vágva egy PU-sra alakíttatom át. Csak Kócost kell rábeszélni.

Lisszabon, reptér, hat óra csúszásban.

Praia da Ilha de Faro