Alaphelyzetben szeretek fesztiválplakátot készíteni. Sőt, alaphelyzetben imádok grafikázni. Annak ellenére, hogy van egy munkám, pásztorkodom nemzetközi szinten nagy és színes vasdobozokkal, képes vagyok odaza hajnalokba nyúlóan ülni a Mac mellett, és gyártani a világot. Komolyan, örömmel lógatom bele magam a hajnalokba, mert van látszata, nem öncélú, hiszen visszakacagnak rám az utak mellől munkáim.

Van azonban egy árnyoldal (van több is, tételezzük fel, hogy a vizuálban szabad kezet kapok, mint most is). Az ember gondosan kihagyja a helyet a szponzorlogóknak, és igyekszik olyan formát kialakítani, amiben azok valamilyen szinten érvényesülni tudnak, és mégsem verik szét a vizuális összhangot.

Persze az ilyen dolgokat mindig utolsó pillanatban kapja meg az ember. Agyalnak-agyalnak azon, hogy még mit kéne vajon ráiratni, csak a munka szempontjából lényeges dolgok csúsznak meg. A cuccnak már rég nyomdában kellene lennie, erre éjfél előtt néhány perccel az ember még mindig free transformban próbálná szintbe hozni a cuccot, ha:

nem homepageről kimentett 5-10 K méretű gifeket adna a szponzor a megbízónak, hogy aztán minden egyes darabbal hosszú percekig kelljen harcolni, hogy a 300 dpi A2-ben ne csak egy pötty vagy egy folt maradjon belőlük.

Vagy csak én vagyok túl lelkiismeretes?