2008. februárjában tudós barátommal, G-vel bóklászni indultunk Bősre. Az erőműn túl egykor néhány halászház állt - persze mostanra mind lakatlan, igaz, valamelyikhez már elég közel értek a penészként, alattomosan terjedő pozsonyiak nyaralói. Sokat lebontottak már a nyolcvanas években, a szocializmus meg az épülő erőmű végleg betett a klasszikus dunaparti, csallóközi faluszerkezetnek.

Az egyik összedűllőfélben levő vályogházba be is mentünk fotózni. Akkor posztoltam is róla, de nem csak a képek maradtak meg emlékül. Mielőtt eljöttünk, egy táblát vettem észre. Alig volt látható a sok festék alatt, de azért leszedtem. Előbb Dunaszerdahelyen állt a pincében, majd Budapesten az albérletben és egy ideje Verőcén várakozott. 

Tegnap belefutottam a régi posztba, eszembe jutott a kis pléhdarab. Megkerestem, beáztattam, hogy felpuhuljon rajta a meszes festék. Lekeféltem, majd rozsdamaróba tettem: ez a korrodációt és a maradék falfestéket is pillanatok alatt leoldotta róla. Ugyan az én lakásomat nem a Victoria biztosítja, de valahova kiszögelem. Megpróbálom a Dunakanyarba továbbörökíteni Csallóközt, az elhagyott otthont.

Frissítés, megvan a helye.