Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

A világ legkörülményesebb filmje

2010.02.16. 16:07 | baowah | 5 komment

Van nekem egy barátom, a Ferencke. Elmondása szerint főiskolás korában sörpénzért melózott a filmgyárban, ahonnan elhozott több guriga expirált Kodak mozifilmet. Éveken át kísérletezett vele, használja fekete-fehér meg színes nyersanyagként – jó erre-arra is.

Nagyjából húsz éve lejárt, de ennek ellenére mókás alapanyag. Előhíváskor teljesen másképp viselkedik, mint a hagyományos film. Ferencke sokat kísérletezett az otthoni hívással, E6 és Rodinal löttyben is áztatta, sőt, valami alkimista trükkel a már előhívott fekete-fehér tekercsből színes diapozitívot is készített. A franc sem érti.

Óvva intett attól, hogy, hogy C41-el dolgozó minilabba adjam be, hisz a nyersanyag hátulja fekete, valami fényzáró bambuszkorom, vagy mi van rajta. Ez előhívás közben összemocskolja a vegyi anyagot – ha mégis hívatjuk, olyan helyre kell vinni, amit utálunk, mert például kettévágták ollóval egy korábbi tekercsünk legjobb képkockáját. Nekem volt ilyen. Bevittem.

Eredetileg ECN2 kéne a Kodak mozifilmnek, de a C41-ben is előjön. ISO100-on fotóztam vele, a nappali képek teljesen kékesek: ez beltéri, műfényes alapanyag. Amint van egy kis lámpafény, rögtön élni kezd – lehet ezzel dolgozni, csak előhívás után még le kell mosni szappanos vízzel és leöblíteni desztillálttal.

Mivel csak a céges puruttya és beteg lapscanneren húztam be 200 dpi-n, jobb lesz újra feldolgozni az egészet: Fuji Péter, készülj, megyek.

baowah: 000036

Címkék: 35mm nikon f65 kodak movie expired

A bejegyzés trackback címe:

http://baowah.blog.hu/api/trackback/id/tr121763574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

ferencKe 2010.02.16. 20:12:40

hehe, orulok, hogy sikerult kihivatnod. marhajolett!
-na majd még én is próbálkozom a C41-el...

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2010.02.17. 00:33:51

Ezkurvajóbaze! Erről a filmről akarok még látni képeket!!!!

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.02.17. 08:41:52

oke, belojuk scannerba majd a tekercset, aztan lesz.

Hargita Nándor · http://indafoto.blog.hu 2010.02.17. 10:19:18

na de azt mondd el árpi, hogy mi lett a szaküzlettel? beengednek még oda? :))