fotó: Zirig Árpád

A nagy sisakfestés 1.

2007.11.12. 23:59 | baowah | komment

Talán klausztrofóbiás vagyok. Az autóban is gyakran lehúzom az ablakot még hideg időben is, szükségem van a levegő áramlására, és ezt a szellőzés nem tudja megadni. A motoron pláne így érzek, még most, november harmadikán is, a saját szezonzáró motorozásomkor is nyitogattam a városban, ahol lassabb tempónál nem mart annyira a hideg. Ezt csak a felnyitható állú sisakommal tehetem meg. Nyáron viszont folyamatosan fel volt tolva az egész állrész, ami örvényeket okoz, hangos és az plexi is összeszed minden koszt. Ezért határoztam tavaly, hogy veszek egy nyitott arcrészű bukót, ami alá csak arckendőt veszek és a régifajta vágottüvegű szemüvegem húzom rá. Azért vettem egyszinűt, hogy később lefesthessem. A később most van, ma megkaptam "tritonos" Gyuritól a plotterrel kivágott mintát, amit kipucultam. Az ábra alapját képező grafikát a neten találtam, nem volt értelme hasonlót sem vektoroznom, kicsit kitisztítva tökéletes ol'style lesz majd a klasszikus versenysisak mintához. Aki tudja egyébként, hogy mihez tartozik, jelezze írásban.

A sorrend nem az igazi, tudom, hisz még a festék sincs meg, és a maszkoló 3 mm-s rahasztószalag sincs nálam. Viszont a munka jelentem beindult, a részletekkel tisztelettel jelentkezem később.

*tudom, tudom, az iMac billentyűit is le kéne tisztítanom...

Címkék: sisak

A bejegyzés trackback címe:

https://baowah.blog.hu/api/trackback/id/tr86227253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása